A koronavírus járvány hatásai a hazai esküvőkre

A pandémia gyökeresen és sok szempontból visszafordíthatatlan hatással volt az életünkre. Maszkot viselünk, kiemelten ügyelünk a higiéniára és tartjuk egymástól a távolságot. Elmaradtak az események, ami azonban nemcsak a koncertekre és fesztiválokra volt hatással, hanem az esküvőket is jelentősen érintette. De míg egy elmaradt koncert legfeljebb apró kellemetlenség, a hosszú ideje szervezett és várva-várt esküvő elhalasztásával rengeteg idő, energia és akár pénz is kárba veszhet. Ebben az időszakban minden házasulandónak új értelmet nyert a „jóban-rosszban” és az “egészségben-betegségben” fordulat.

Sokaknak kellett meghozni a fájdalmas döntést, hogy elhalasztják, törlik, esetleg az eredeti elképzeléseiket feladva tartják meg esküvőjüket.
Az ő tapasztalataikat, véleményüket szerettük volna közelebbről megismerni és összegyűjteni ebben a kutatásban. Célunk ezáltal, hogy segíthessünk azoknak a pároknak, akik még nehéz a döntések előtt állnak, hogy tudják mire számíthatnak, és jobban eligazodhassanak a lehetőségek között.

A RoseGold Events esküvőszervező 2020. december 23. és 2021. január 9. között kérdezett meg több mint 400 olyan személyt, aki a járvány idejére tervezte vagy épp a mostani időszakban tervezgeti az esküvőjét. Az eredmények rávilágítanak többek között arra, hogy miként változtak a házasulandók motivációi, elképzelései az esküvőjük kapcsán, illetve, hogy hogyan reagálnak a párok és a szolgáltatók erre a korlátozott és bizonytalan időszakra.

„Fontosnak tartottuk, hogy ebben a helyzetben is kitartsunk egymás mellett és a család is támogatott minket abban, hogy hivatalossá tegyük a kapcsolatunkat. Sokat sírtunk a szertartás alatt, utána bejelentkeztünk online a szülőkhöz, majd odamentünk a szertartás előtt és után is hozzájuk, mi kint a kerítés külső oldalán álltunk, ők pedig az udvarban, abban a ruhában, sminkben, ahogyan az esküvőnkre jöttek volna. Nagyon megható volt az egész, feledhetetlen! A pandémia után tartunk velük egy emlékeztető szertartást és lagzit is.” – írta egy válaszadónk


A bizonytalan időkben még fontosabb a kötelék

A válaszadók 19%-a szerint ebben a bizonytalan időszakban felértékelődött a házastársi kapcsolat jelentősége.

„Bár el kellett halasztanunk az esküvőt, és én nagyon sokat stresszeltem, nagyon hálás vagyok a vőlegényemnek, mert nélküle már biztosan feladtam volna.. Megtapasztalhattam, hogy ilyen nehéz időszakban is számíthatok rá.”

„Jobban összehozott bennünket a párommal, komolyabban, felelősségteljesebben terveztünk.”

Akik megtartották az esküvőjüket a pandémia alatt

Kompromisszumok mellett is Nagy Nap

2020 a bizonytalanság éve volt, a járvány hullámai és a korlátozások jelentősen megnehezítették a tervezést, ami egy esküvő esetében elengedhetetlen. Ennek ellenére mégis voltak olyanok, akik a korlátozásokkal összhangban, akár az eredeti, akár egy elhalasztott időpontban megtartották az esküvőjüket. Az eredetileg tervezetthez képest a leggyakoribb változás a résztvevők számában volt, az esetek kétharmadában nem tudott mindenki jelen lenni az eseményen, akit a pár szeretett volna ott látni.

„Mi kis létszámú lagzit tartottunk, így kevés volt a visszamondás. A visszamondottak két csapatra oszthatók: külföldön él, fél a vírustól.”

„Egyedül azt sajnáljuk, hogy a távol élő és a külföldi rokonok nem tudtak jönni (nem tudtuk elszállásolni őket/nem léphették át a határt)”

„Mindkettőnk testvére és egyben tanúja külföldön ragadt a határzár miatt.”

„A vendégek kb. harmada nem jött el, de sokan közülük (nagyszülőket is beleértve) online nézték, és egyéb apró bakikat leszámítva olyan volt, amilyennek elterveztünk.”

„Egészen az esküvő napjáig változott a násznép létszáma, folyamatosan az ülésrendet kellett átszervezni.”

„Csak a tanúk és édesanyáink voltak jelen..sajnos más családtag nem tudott részt venni. Nem lehetett ott a családunk sem a nagy napon”

„Még a szülők se jöhettek el. Csak a két tanú és mi.” – számolt be Gabi az élményeiről Facebook oldalunkon keresztül, aki megosztotta az alábbi képet is.

A szűkített létszámon kívül még más kompromisszumot is kellett kötniük azoknak, akik a pandémia ideje alatt tartották meg az esküvőjüket.
A válaszadók 35%-a esetében nem volt olyan nagyszabású az esemény, mint azt a pár szerette volna, az esküvők 32%-án maszkot kellett viselnie a vendégeknek, esetleg egyéb higiéniás intézkedéseket kellett bevezetni és 29% már a pandémia alatt is kénytelen volt halasztani az esküvőjét, akár többször is.

„Már háromszor halasztottuk el 2020-ban a lagzit viszont a polgárit megtartottuk”

Jóban – rosszban

A kompromisszumok a legtöbb esküvőre jellemzőek voltak, ami sok vőlegény és menyasszony számára befolyásolta, hogy hogyan élték meg a Nagy Napjukat. A válaszadók 43%-a számára mégis olyan volt a házasságkötésük, mint ahogyan elképzelték, korlátozásoktól függetlenül, amihez a támogató családi légkör és a pozitív hozzáállás is nagyon sokat hozzáadott.

„Ugyan az időpont nem a tervezett volt és hazudnék, ha azt mondanám, hogy emiatt nem stresszeltem. De sokat segített a vőlegényem, aki már a férjem, a családom és barátaim támogatása. Minden lehetőséget kihoztunk a helyzetből, és úgy gondolom, hogy ennél tökéletesebb nem is lehetett volna a nagy napunk, annak ellenére, hogy nem minden úgy alakult, ahogy azt az elején elterveztük. Szóval kitartás mindenkinek, nem szabad elkeseredni!”

„Mi eredetileg május elején tartottuk volna, de el kellett halasztani augusztusra. Nyárra nagyon sok rendelkezést feloldottak, így szerencsénk volt. Én mindvégig próbáltam pozitívan hozzáállni a helyzethez, ez meghatározta a készülődéshez és a nagy naphoz is a hangulatot. :)”

„Esküvő az esküvő, akkor is ha nem nagyszabású és puccos.”

Mindemellett a válaszadók 25%-a szerint a stressz azért kihatott az esküvői készülődésre és a házasságkötésre.

„A boldog várakozás időszaka reménytelenséggel telt. Hónapokat aggódtunk végig, közben a szervezéssel is megakadtunk. Így a vége kapkodás lett a 2 éve tervezett esküvőnek. Szerencsére minden jól alakult végül.”

„A megelőző hónapokban sok extra stresszt okozott a bizonytalanság, B terv (ötletek: online esküvői közvetítés, online násznép játékok, köszönőajándékok kiszállítása) kitalálása, amire végül szerencsére nem volt szükség.”

„Az esküvő előtti 3 hónap maga volt a pokol, a stressztől kifogytam a ruháimból. Minden nap mást mondtak, fogalmunk se volt, szervezzünk-e egyáltalán valamit, vagy csak két tanús kézfogós esküvő lesz. De azt az egyet tudtuk, hogy akármi is lesz, 2020.06.20-án összeházasodunk, és úgy lesz életünk legszebb napja, ahogy lesz. Szerencsénk volt, addigra feloldottak minden korlátozást, olyan esküvőnk volt, amilyet megálmodtunk.”

Elhalasztott, vagy belföldre cserélt nászutak

A járvány hatásait a szertartás után is megérezték a párok, hiszen a tervezett nászutakon is módosítani kellett. Az utazási korlátozások következtében nagyon sokan, az esküvőjüket megtartó válaszadók 62%-a arra kényszerült, hogy tervezett nászútjukat elhalasszák, de többen is voltak, akik a külföldi út helyett belföldön töltötték el a mézesheteket.

„A nászút sajnos elmaradt, egy 3 napos pici belföldi útra mentünk a rég várt és megspórolt Mexikó helyett. De jó volt, majd egyszer oda is elmegyünk. Azóta úton a baba is :)”

„Az egyetlen nagyobb változtatás az volt, hogy az eredetileg Skóciába tervezett nászutunkat a Bakonyba szerveztük át, de ezt utólag egyáltalán nem bántuk meg :)”

„A nászutat megtartottuk ugyan, de a tengerparti 7-10 napos út helyett egy belföldi hosszú hétvége lett. Annyi plusz volt, hogy egy magasabb kategóriájú helyen lakosztályt béreltünk – amit nem szoktunk, mert általában megelégszünk az egyszerűbb apartmanokkal is.”

esküvői pár nászúton

Bepótolni, ami elmaradt

Sokak számára a kompromisszumok mellett, esetleg szűkebb körben megtartott esemény is kielégítő volt. Volt akinek még „kapóra is jött” a helyzet. 

„Eredetileg is kis, felhajtás nélküli esküvőt terveztünk, de a pandémia egyben jó „ürügy” is volt arra, hogy ezt a tágabb rokonság felé kommunikáljuk.”

Ha nem is örültek sokan a kialakult helyzetnek, mégis lehetőséget adott a házaspároknak, hogy egy meghitt eseményen kiemelt figyelmet fordítsanak a családjukra, akik ezáltal még különlegesebben érezhették magukat a menyegzőn. Esküvőszervezőként megható volt látni, hogy a házaspárok hogyan tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a vendégeik kényelmesen és biztonságban érezhessék magukat.

Azonban jelentős tábort alkotnak azok is, akik nem szeretnék feladni az elképzeléseiket a széles vendégseregről és nagyszabású ünneplésről. Azok körében, akik már megtartották az esküvőjüket a pandémia alatt, a válaszadók 27%-a tervezi, hogy tart egy nagyszabású pótünnepséget a jövőben.

„Szeretnék majd egyházi esküvőt is, ha ennek a zavarnak vége és ott a kimaradt szeretteinkkel is megünnepelni, de kérdéses még egyszer ki tudjuk-e nyögni ezt a nagy összeget.”

„A polgári szertartást megtartottuk szabadtéren a szülők és testvérek jelenlétében. Nagyon meghitt és különleges alkalom volt. A lagzit is meg szerettük volna tartani, de a járvány miatt le kellett mondanunk két alkalommal is (májusi és novemberi időpont volt). Ez lelkileg annyira megviselt bennünket, hogy bár megegyeztünk, hogy majd ha teljesen elmúlik a járvány, megtartjuk a lagzit, de nem konkretizáltuk le (időpont, helyszín), így lehet, hogy a nagy eseményt majd csak több év múlva szervezzük meg újra, harmadjára.”


Segítséggel könnyebb

De mit lehet tenni ilyen helyzetben? Egy lehetséges eszköz az esküvőszervező alkalmazása, aki sok szolgáltatót ismer, sokakkal dolgozott már együtt korábban, és képes olyan biztosítékokat beletenni a szerződésekbe, amire ti nem is gondolnátok, de egy hasonlóan váratlan helyzetben még jól jöhet. 

A jó esküvőszervező a szervezettségen és hatékonyságon túl lelki támaszt is nyújt, ha nagyon elkeseredne a pár a folyamat során. Ennek ellenére válaszadóink mindössze 3%-a alkalmazott esküvőszervezőt, bár a halasztók közül már többen szeretnének élni ezzel a lehetőséggel. Ez nagyon pici arány, összehasonlítva például az amerikai adatokkal, ahol ez a szám 27% volt 2019-ben. 

Amennyiben még házasságkötés előtt álltok és szeretnétek ingyenes konzultációt, hogy megbeszéljük, hogyan lehet a lehető legszebb és a lehetőségekhez mérten a legbiztosabb a Nagy Napotok, várunk ingyenes online konzultációra, amelyre itt jelentkezhettek.

esküvőszervező

De természetesen vannak más megoldások is, amelyek megkönnyíthetik a „válságkezelést”.

„Nagyfokú rugalmasság szükséges, ráhatásunk úgysincs a dolgokra. Érdemes nagyobb facebook csoportokhoz csatlakozni, ott az utolsó pillanatban is lehet szolgáltatót találni, nekünk is kettőt le kellett cserélni végül.”

Akik elhalasztották az esküvőjüket

Bízva abban, hogy helyreáll a vírushelyzet

Voltak olyanok is, akik nem szerették volna vállalni a kompromisszumokat, és elhalasztották az esküvőjüket. A legfőbb indok, a válaszadók fele jelölte meg ezt az opciót, pedig itt is az volt, hogy nem tudott volna mindenki részt venni az eseményen.

Nem vagyok biztos benne, hogy el mernek jönni az emberek, főleg idősebb rokonok, akik veszélyeztetettek, de van fiatal ismerősöm, aki biztosan nem jön, ha tart még a pandémia. Sajnos szóba került, hogy teljesen lemondjuk a bizonytalanság miatt… fontos lenne számunkra a nagy létszámú (160 fő) lakodalom.”

A visszajelzések alapján 42%-ban az Operatív törzs korlátozásai akadályozták meg az eseményt, az esetek több mint ötödében pedig a maszk viselése vagy a kisebb ünnepség tántorította el a párokat.

Nagyon unom a halasztgatást, nem arra vágyom, hogy maszkban motyogva mondjuk ki az igent.”

Az érzés a mai világban, mikor egy fiatal pár a saját pénzét rakja félre, hogy a szerettei körében, házasságot tudjon kötni, és ne AUDI A8-at vegyen. Ketten megszerveztük, megálmodtuk, mindenki várja.. A nagyszülők, akiknek ki tudja mit hoz a sorsa, és csak ezt várják, ez élteti őket, hogy a kisunoka házasodjon… majd egyesével felhívni mindenkit, hogy mégsem, elmondhatatlanul fájó. Amiről egy kislány azóta álmodik hogy a fejére kötötte az első fehér függönyt fátyolnak. Senkinek sem kívánom, szörnyen nehezen éltem meg, hogy rajtam kívül álló okból halasztani kell.”

És bár az eredeti kérdések között nem szerepelt, de többeknek a pandémia okozta pénzhiány vezetett az esküvő elhalasztásához.

Rugalmasság mindenek felett, egy hajóban evezünk 

A kutatás szerint a szolgáltatók 89%-ban elfogadták a halasztást, és meg tudott velük egyezni a pár. Az esetek 79%-ban nem is számoltak fel extra költséget a halasztás következtében. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy a párok mindössze ötöde mondta azt, hogy várhatóan változtatnak legalább egy szolgáltatón.

„Minden szolgáltató (étterem, fotós, egyház, anyakönyvvezető, virágkötő, sminkes, fodrász) végtelenül segítőkész és rugalmas volt. Ezért nagyon hálásak vagyunk utólag is.”

„Már második alkalommal kellett halasztanunk a pandémia miatt. A dátumunk 2020. május volt aztán 2020. szeptember lett, aztán most 2021. május. Meglátjuk összejön-e. Az összes szolgáltatónk rugalmas volt, semmivel sem fog többe kerülni így sem, hogy másodszor halasztunk.”

Peti a KT Events-től elmesélte, hogy szolgáltatóként hogyan élték meg ezt a helyzetet: „A pandémia számunkra is sok nehézséget hozott, esküvőink 70%-át vagy teljesen lemondták vagy más időpontra tettük. Amikor lehetett tartani, akkor igyekeztünk mindenben segíteni a pároknak, megnyugtatni őket, hogy minden rendben lesz, pedig ebben mi sem voltunk mindig biztosak. Sokat tanultunk ebből az időszakból mi is és a párok is. Például, hogy remekül lehet online is ismerkedni a szolgáltatókkal, de csináltunk „táv helyszínbejárást” is. Reméljük a jövőben azért rendeződik a helyzet és újból azt csinálhatjuk, amit szeretünk, szórakoztatni és feledhetetlen pozitív élményeket szerezni a pároknak és magunknak.”

A járvány azonban mindkét féltől rugalmasságot követel meg, ez alól a házasulandó pár sem kivétel. A halasztók 44%-a ragaszkodik ahhoz, hogy az eredetileg tervezett évszakban tartsa meg az esküvőjét, és mindösszesen 42% nem szeretné elengedni a szombatot. Ez az arány azok körében, akik még csak most tervezgetik az esküvőjüket, jóval magasabb, nagyjából kétharmaduk nyilatkozott így.

„Jelen helyzetben nagyon rugalmasnak kell lenni – mind megrendelőként, mind szolgáltatóként. Nálunk minden olyan tökéletesen sikerült, amennyire csak lehetett, nem szabad görcsölni a dolgokon, hiszen attól senkinek sem lesz jobb.”

A válaszok alapján azonban végül az esküvők 30%-a többe fog kerülni a halasztás miatt, mint ha az eredeti időpontban tartották volna meg az eseményt. Mindössze 10% gondolja úgy, hogy kevesebbet fog költeni.

Ez lehet az egyik indok a házasság jelentőségének átértékelődése mellett, hogy a válaszadók 28%-a tervezi, hogy szűkíti a meghívottak körét az elhalasztott esküvőre.


Most akkor optimisták legyünk, vagy pesszimisták?

Ugyanolyan kihívások várnak vajon a 2021-ben esküvőt szervezőkre, mint 2020-ban? Ehhez sajnos nincsen jósgömbünk, de az év eleje minden bizonnyal nehezített pálya lesz most is. 

A halasztók reménykednek, hogy jobb lesz, hiszen 86%-uk 2021-re tervezi esküvőjét, és csak nagyon kevesen 2022-re vagy későbbre. Azonban azok közül, akiknek már megvan az esküvői időpontjuk, mindössze 11% érzi azt biztonságban, és csak reménykednek, hogy minden jól alakul.

„Kis létszámú lagzit szerveztünk 2020-ra és örültünk, hogy végre van egy nagyon jó helyszínünk is hozzá! Minden meg volt a várva-várt naphoz, de el kellett halasztani az esküvőt bulival együtt. Az idei évre van új időpontunk szintén tavaszra és úgy vagyunk vele, ha buli nem is, de az esküvő szertartással és közeli családtagokkal megvalósulhat. :)”

esküvői pár

Akik még csak tervezgetik a Nagy Napot

 Megváltozott szempontok

Megkérdezettjeink között sokan voltak olyanok is, akik eredetileg is 2021-re vagy 2022-re tervezték, hogy összeházasodnak. Valószínűleg szerencsésnek érzik magukat, hogy elkerülték a 2020-as évet, azt az évet, amelyre talán senki sem számított. De hogyan változtak az ő prioritásaik, tanulva a kialakult helyzetből?

A válaszadók többsége, 53% mondta azt, hogy fontos szempont, hogy az adott szolgáltató rugalmasan tudjon alkalmazkodni a 2020-hoz hasonló eseményekhez, és az esküvő kötbérmentesen átszervezhető, lemondható legyen.

Felértékelődtek továbbá a higiéniás szempontok, 29% válaszolta ezt, valamint a pandémia ráirányította a figyelmet a szeretett személyek fontosságára, és talán emiatt is, 28% nyilatkozta azt, hogy szeretné, ha csak azok vennének részt a Nagy Napon, akik valóban számítanak. Ehhez kapcsolódóan azon válaszadók közül, akik még csak tervezgetik az esküvőjüket, 16% tervezi szűkíteni a meghívottak körét.

„Kis esküvőnk lesz a nagy helyett, így nem kell még minimum egy évvel eltolni, hogy ne legyen baj a foglalásokkal biztosan (ha marad a jelenlegi helyzet, akkor kettesben házasodunk, utána még nyáron csapunk valami családi sütögetést).”

Megközelítőleg a válaszadók negyedénél nem változtak a szempontok, és próbálják az eredeti elképzeléseik szerint megvalósítani az esküvőt.

„Nagyon szeretnénk megvárni azt az időt, amikor lehetséges lesz megtartani úgy az esküvőt és az azt követő lakodalmas mulatságot, ahogy és akikkel terveztük. Viszont 2022-nél tovább nem szeretnénk várni, ha minden kötél szakad, kénytelenek leszünk az igényeinkből lefaragni.”

„Szeretném megtartatni májusban a szaletlis lagzinkat…”

„Mi az eredetileg kitűzött időpontban szeretnénk megtartani az esküvőnket. Nem tervezünk a pandémia miatt B tervet.”


Várakozás és felkészülés

Az esküvői előkészületeket egy átlagos évben is mindenki másképp éli meg, a vírushelyzet azonban egy olyan stressz-faktor, amit eddig senki sem tapasztalt meg, így voltak, akiket jobban megviselt a bizonytalanság.

„Mi abban fáradunk el, hogy ha az esküvő szóba kerül, egyből valaki a járványt hozza fel. Már azt is megkaptuk, hogy miért most szervezzük az esküvőt, holott amikor elkezdtük, még senki nem gondolta, hogy 2021. tavasza is necces lesz. Sajnos nem tudjuk átélni a szervezés örömét, inkább csak az idegeskedés megy, ugyanakkor szeretnénk minél előbb összeházasodni, és ezt nem a vírustól függővé tenni.”

„Májusi időpontunk van. A legnagyobb félelmem, hogy már lehet tartani, de az emberek nem jönnek el. Így a varázsa is elvész, és anyagilag is nagyon rosszul jönnénk ki, hiszen egy csomó szolgáltatót létszámtól függetlenül ki kell fizetni. Ez egy kicsit el is vette a kedvünket a szervezéstől, sok mindennel már késésben vagyunk, pl. fotóst nem is kerestünk még.”

„Mi nem merjük bevállalni még a 2021-et sem, ezért esett a választásunk 2022-re.”

„Nem merünk még fél évre előre sem tervezni a bizonytalan körülmények miatt, csak akkor kezdjük el a szervezést, ha már nyugodni látszik a helyzet.”

Látva a jelenlegi bizonytalanságot, sokan próbálnak felkészülni az előre nem látható kihívásokra.

„2021 nyarára terveztük az esküvőt. Nem aggódunk, mivel ha akkor is probléma lenne, maximum megtartanánk a kertben, vagy kisebb létszámmal.”

„Az esküvőt mindenképpen megtartjuk, amennyiben a pandémia közbeszól, lakodalom nem lesz, de örülnénk, ha a tervek szerint tudnánk megtartani az esküvőt.”

„Két részben fogjuk megtartani az esküvőt. A kézfogót idén, a lagzit halasztjuk 2022 nyarára. Bízunk benne, hogy akkor már nem fog megakadályozni minket semmi egy nagy buli megtartásában.”

„Eredetileg is úgy terveztük, hogy a házasságkötés délelőtt legyen, utána ebéd a családdal, majd ottalvós buli a barátokkal egy erdei turistaházban. Így a létszámkeretet is könnyű tartani, kevesebb a keveredés az idősek és a fiatalok között, nem okoz gondot a kijárási tilalom, és olcsóbb is a kisebb helyszínek miatt. Nekünk szerencsésen alakult úgy, hogy az eredeti terveink alkalmazkodnak a pandémiás helyzethez :)”

Valószínűleg hatalmas kérdőjel lebeg most a legtöbb menyasszony fejében, hiszen nem lehet tudni azt sem, mit hoz a holnap, nemhogy fél-egy évre előre látni. Lehetőségük lesz-e a tervezettek szerint megtartani a Nagy Napot, vagy át kell-e szervezniük? Esküvőszervezőként azt tanácsolnám, hogy folyamatosan egyeztessetek a szolgáltatókkal, de legyetek nyitottak, változtassatok rugalmasan, amennyiben szükséges. Ne engedjétek, hogy a pandémia miatt elvesszen a házasságkötés varázsa. És ne feledjétek, mi mindannyian egy hajóban evezünk!

„Amikor le kellett mondanunk az „A” tervet, úgy éreztem, hogy az egész világ ellenem van. Nem vagyok egy központi figura, nem is szeretek a központban lenni, de azért elképzeltem, hogy egyetlen egyszer az életben majd rám figyelnek az emberek és rólam szól egyetlen egy nap. Aztán jött a lemondás, átszervezés, a kérdések, megkérdőjelezések és számonkérések, a „miért-ek” azoktól, akik annyira nem hittek a vírus jelenlétében vagy veszélyességében (vagy csak szeretnek beleszólni mások életébe). Májusban írtunk alá. Két tanú és mi. Se család, se barátok. Majd elkezdett emészteni az érzés, hogy ennek miért kell megtörténnie velünk, majd addig gondolkodtunk, hogy szeptemberre találtunk egy házat, ahol a semmi közepén mindenkitől elszigetelten tartottunk egy nappali lagzit (ami végül délután 1től éjfélig tartott). Egy bizonyos hiányérzet azért van bennem, hiszen ez nem ugyanaz, mint amit szerettünk volna, lábon kihordtam nem tudom hány idegrohamot a szervezés miatt. Nem volt szép ruhám, sőt.. ahogy utólag a képeken visszanéztem, kifejezetten borzalmasan állt a ruha, még meg is kérdezték a férjemet, hogy terhes vagyok-e. Egy tökéletes pontja azért volt az eseménynek: a szertartás. Rólunk szólt, a mi poénjaink voltak hallhatók, a mi történetünk. Nem egy sablon szöveg volt, hiszen egy barátnőm játszotta el a család előtt a házasságkötésünket és ez tette igazán a miénké az egészet. Szóval az eredeti jól hangzó dátumunkat (2020.10.10.) a gyönyörű ruhát és a menő éttermet lemondtuk. De mi döntöttünk így, mert az egészség és a családunk, barátaink fontosabbak mindennél. Majd az 50. házassági évfordulón lesz minden, mert ami nem változott a pandémia alatt, az a kapcsolatunk 🙂 (Pedig már 10 hónapja itthonról dolgozunk mindketten).”

esküvői pár

Köszönjük minden kitöltőnek a közreműködést!

Ha szeretnél legújabb tartalmainkról értesülni iratkozz fel hírlevelünkre!

A kutatás online kérdőíves megkérdezés formájában zajlott, melyben összesen 406-an vettek részt. Az ő összetételük: